Milyen nehéz egy koponya?
Mennyi idő alatt készül el egy arcrekonstrukció?
Milyen szaga van egy többnapos hullának?
A szeptember 28-án megrendezett Kutatók Éjszakája lehetőséget adott arra, hogy választ kapjunk nemcsak ezekre a kérdésekre, hanem még számtalan egyébre is. Például, hogy mire valók a rollerek az arcrekonstrukciós műhelyhez vezető folyosón.
Emellett kipróbálhattuk a csontok vizsgálatát, az áldozatok azonosítását, az arcrekonstrukciós eszközöket, és közelebbi ismeretségbe kerültünk egy boncolóollóval is. Tehát bepillantást nyerhettünk Angela, Brennan és Cam munkájába.

Első utam a Természettudományi Múzeumba vezetett, ahol Kustár Ágnes antropológus fogad és kísér fel az Embertani részleghez. Ahogy belépünk a folyosóra, a vitrinekből több száz koponya néz ránk, megadva a látogatás alaphangulatát. Mindenki ösztönösen elcsendesedik kissé, főleg, hogy továbbhaladva a folyosó üres területein egymásra pakolt műanyag dobozok mellett megyünk el, amikben szintén csontok vannak. Precíz feliratok tudatják a gyűjtés helyét, a gyűjtő személyét ill. egyéb információkat. Az egyik dobozon a következőt olvasom: "Fisher". Visszafojtom a kuncogást és inkább megkérdem, miért látunk itt-ott rollereket - némelyikre a tulajdonosa még a sálját is rákötötte. "Hosszú ez a folyosó. Ezekkel közlekedünk" - válaszolja vezetőnk, majd kinyitja az arcrekonstrukciós szoba ajtaját és beterel minket.
A helyiség kicsi, tetőablakos és világos. Csendben beolvadok a gimisek közé, akikkel egy csoportba kerültem és az előadás első mondatai alatt alaposan körbenézek. Szuperszámítógépnek persze nyoma sincs, akad viszont számtalan elkészült arcrekonstrukció, jónéhány gipszből előállított koponya-másolat és pár eredeti koponya is. Múmiák, hadvezérek, történelmi személyek vesznek körül. A szekrények tetején papírdobozokban várakoznak a feldolgozásra váró maradványok, az egyiken a "Vörs - boszi" felirat szerepel. Tehát egy valódi boszorkány koponyája figyel bennünket.
Az antropológusnő részletesen elmagyarázza az arcrekonstrukció folyamatát. Először egy gipsz vagy műanyag másolatot készítenek, ezt ráteszik egy forgatható állványra, azután kezdődhet maga a rekonstrukció. 45 ponton jelölik meg a lágyszövetek vastagságát apró tűkkel. Az izmok eredési és tapadási helyét mindig redők jelzik a csonton, ahogyan a szemüreg két sarkában is van egy-egy pont, ami alapján meghatározzák a szemgolyó méretét. Az orrnyereg és az orrtüske (ekecsont) képzeletbeli meghosszabításával kapják meg az orr formáját, a felső és az alsó állkapocs egymáshoz viszonyított helyzetéből a szájét. A fül, na az még egy kutatásra váró terület, igen kevés konkrét adat áll rendelkezésre ezzel a testrésszel kapcsolatban. Egy-egy rekonstrukció elkészítése kb. egy hónapot vesz igénybe.

Videó:

A koponyatorzítás jeleinek bemutatásával történelmi irányt vesz az előadás, erre már csak fél füllel figyelek, hiszen oldalt a kis asztalon rengeteg a felfedezésre váró érdekesség. Az antropológusnő kislánya lelkesen sutyorogva mutatja meg nekem, melyik rekonstrukciós eszköz mire való, no meg a rengetegféle színű és formájú szemet is. Igazi gyerek, némi plasztilin (egyfajta gyurma, amiből a rekonstrukciók készülnek) segítségével pillanatok alatt fonott hajú pizzafutárrá formázzuk az egyik gipszkoponyát, három benső szemmel a homlokán.

Kifelé menet még azért veszem a bátorságot és érdeklődök, hogy a jól ismert gyilkossági nyomozós sorozatokban milyen típushibák fordulnak elő a rekonstrukció során. "Nem nézek olyanokat" - feleli az antropológusnő, Brennant idéző hangsúllyal és tekintettel.

A következő állomás az Igazságügyi Intézet. A teherporta sorompójának vonalában várakozva úgy érzem magam, mint két világ, élet és halál határán. Dr. Magyar Lóránt igazságügyi orvosszakértő kalauzol bennünket a laborban és magyarázza el szemléletes hasonlatokkal a férfi és női csontok eltéréseit, melyek közül egyértelműen a Terminátor emlegetése aratja a legnagyobb sikert (férfi koponya = terminátor; női koponya = terminátor mínusz a szögletes részek). Neki rutin, nekem különlegesség élőben látni a csontok közötti különbségeket, a sérülések jellegzetes alakját, a csontösszenövéseket, a beültetett kapcsokat-csavarokat.
Mivel "puszta kézzel nem nyúlunk a boncasztalhoz, mert a körmünk alatt visszük haza a hullát", mindenki kap gumikesztyűt és kezdődhet a vizsgálat. Két azonosításra váró csontvázról kell megállapítanunk a lehető legtöbbet. A rendelkezésre álló eszközökkel kiszámolhatjuk a magasságukat, megbecsülhetjük az életkort és hogy milyen régen haltak meg - ezek mind az azonosítás fontos kérdései. És az is, hogy pontosan hány embertől származnak az asztalon fekvő maradványok (feltéve persze, hogy már biztosan tudjuk, emberről van szó, nem pedig egy kecske koponyája került elő a földből, melyre a szarvak miatt a szegény megtaláló azt hitte, maga az ördög).
A csontok meglepően könnyűek, a koponyát sem lehet lendületből felvenni, hogy elhangozzon a híres "Lenni, vagy nem lenni?" kérdés, mert még a végén elrepül. Óvatosan vizsgálva, forgatva azonban láthatóak a különböző sérülések, köztük az is, ami az adott személy halálát okozta. A csontok elszíneződésből és újraképződéséből meghatározható, hogy mely sérülései keletkeztek a halál előtt, után, ill. a halál idejében. A szivacsos állomány ritkulásából következtetünk az életkorra. Miután mindent alaposan megvizsgáltunk, a kapott adatokat összevetjük a papírunkon felsorolt eltűnt személyek adataival, és sikerrel azonosítjuk mindkét maradványt.

Videó:

A harmadik program a bonctermi látogatás. Védőcipőt és -köpenyt kell felvennünk, s mivel a nylonköpeny nekem hosszú, mert alacsony vagyok, a kórboncnok készségesen levág az aljából. Boncolóollóval, hiszen ők azt használják. Mintha eddig nem lett volna elég hátborzongató az egész hely. Végülis, éjszaka van, a pulton különböző preparált testrészek, a boncasztalon rengeteg bonceszköz és implantátum várakozik, a rendeltetése szerint hullák szállítására használt lift felől pedig halk kattogások hallatszódnak. Kicsit sem borzongtam bele, á dehogy.
A társaság hangulata akkor oldódik, amikor azt nézzük meg, mik kerülhetnek elő leggyakrabban egy holttestből, és körbeadogathatunk egy mell-implantátumot (akadt here-implant is, nyilván a nemek közötti egyenlőség jegyében). A csípőprotézis könnyen felismerhető, az értágítók közül némelyik olyan vastag, mint a hüvelykujjam. Lövedékek, kapcsok, csavarok hevernek kis tálkákban szép számmal. Különböző szagmintákat is körbeadunk, amik közül a négy napos holttest szaga a leggyomorforgatóbb.
A preparált testrészek között külön érdekesség egy hatujjú kézfej és egy rendellenesen megnagyobbodott szív, amely akkora, hogy konkrétan az egész mellkasomat kitöltené. Belegondolni is szörnyű, milyen mértékű légzési nehézségeket, és talán bordarepedést is okozhatott. De láthatunk egy agyat is, amiről azt is megtudjuk, hogy lapos és széles késsel kell szeletelni a boncolás során.
Maga a boncterem felújított, modern, jól felszerelt. Az asztal márványból készült és a magassága is állítható. Naponta kb. 2-3 holttest érkezik ide boncolásra, az eljárás megtekinthető a két oldalt kialakított galériáról.

Köszönöm a Természettudományi Múzeum és az Igazságügyi Intézet kutatóinak, hogy fogadtak bennünket, bepillantást engedtek a mindennapi munkájukba és megosztották velünk ezt a sok érdekességet.

Írta: o.n.