Egy kis emlékeztető: A 8. évad ott ért véget, hogy Brennan végre a legmesszebbre jutott a Booth-al való kapcsolatában és megkérte, hogy házasodjanak össze. Booth természetesen örömmel fogadta, DE amikor Pelant (a vissza-vissza térő sorozatgyilkosunk) tudomást szerzett a boldogságukról, sebtiben igyekezett azt tönkre is tenni azt, és rávette Booth-t, hogy bontsa fel az eljegyzést, minden magyarázat nélkül. Ha elmondja Brennan-nek, hogy miért is gondolta meg magát, Pelant gyilkolni kezd, és Booth egy életen keresztül bűntudattal élhet majd, hogy az ő kezéhez tapad annyi ember vére.
Arra a kérdésre, hogy Pelant jelentős szerepet kap-e vagy sem a 9. évadban, Hart Hanson (producer, alkotó, író) elég homályosan fogalmazott.
HART: Mindig féltem, hogy egyszer válaszolnom kell erre a kérdésre. Mert ha azt mondom, hogy „Nem, nem, Pelant meghal az első részben” az elég rossz lenne, de ha azt mondom, hogy „Az egész évadban szerepet játszik” akkor elárulok valamit a történet folytatásából. Tehát, Pelant szerepelni fog a 9. évadban.
Kérdezhetném, hogy Booth cselekedete az évad végén, hatással lesz-e a sorozat központjában szereplő kapcsolatra, de a válasz egyértelműen: igen.
HART: Elég nyugtalanító ez az egész. Brennan nem igazán van tisztában a dolog érzelmi oldalával és arról, amit Booth mondott, hogy nincs szükségük egy darab papírra, azt gondolhatja, hogy teljesen racionális, miközben valamennyire tisztában van vele, hogy mégsem az. Összetört a szíve. Csak elég sok idő kell hozzá, hogy rájöjjön. Amikor 3-4 hónappal később újra becsatlakozunk a történetbe, gyakorlatilag ugyanott leszünk, mint ahol a közönség befejezte, és láthatjuk, hogy nagyon is boldogtalan. Azt hiszi, hogy a köztük lévő kémiában változott valami, és nem tehet ellene semmit. Lemondóan úgy gondolja, hogy „Szét fog esni a kapcsolatunk”. De Booth természetesen tudja az igazságot, miért mennek olyan rosszul a dolgok, azonban nem mondhatja el Neki. Nem akarom elmondani hova lyukadunk ki a történettel, de az első résznél még nincs vége az évadnak, annyi biztos.
Én természetesen Sweets-re is kíváncsi lennék, hogy hatnak az események a kedvenc karakteremre.
HART: Sweets kap egy rakás problémát azzal, hogy Pelant azt mondta „Nem csakhogy nem házasodhattok össze, de még el sem mondhatod miért” . Betekintést nyer Booth-tól. Azonban ő pontosan tudja, hogyha Booth betartja a szabályokat az lassan éket fog verni közéjük és ha nem tudnak ezzel megküzdeni, ő csak ott fog ülni és nézni, hogy mi történik, tudva, hogy egy kissé részese volt mindennek.
Most hogy Emily és David leült közénk, hozzájuk fordulok, mennyire lesz nehéz Brennan-nek felállni egy ilyen visszautasítás után, hogy még az okát sem tudhatja, vagy mekkorra szakadék áll majd közéjük, ha nem tudja kezelni a dolgot.
EMILY: Azt hiszem eléggé logikusan magyarázható ez ahhoz, hogy Brennan viszonylag egyszerűen elfogadja, vagy legalábbis annyira amennyire tudja, és megbocsásson Neki. Még nem tudom mennyire lesz ez nehéz. De egyenlőre, Booth-nak meg kell találnia az utat, hogy elmondhassa nekem mi történt, miért tette.
Bár úgy tűnik, hogy az összes gyakornokunk visszatér, azért a műsor hoz még néhány új karaktert is, akik leginkább Booth-nak segítenek, hogy ez a titok ne álljon közéjük a magánéletben. Kik lesznek ők, lehet tudni?
DAVID: Egy úriember kerül képbe a CIA-tól, és lesz egy papunk is, ennyi amit tudok. Nem igazán tudok többet mondani csak ennyit. Azt hiszem a kapcsolatai a barátokkal, ismerősökkel segítenek Neki kideríteni egy-két dolgot, ugyanakkor más problémákat is okozhatnak.
Azt hiszem már meg is kaptam szinte a választ arra a kérdésemre, hogy az évad végétől eltekintve Booth és Brennan közös jelenetei előre megírtak, vagy improvizáltak-e. Ez a néhány perc, amit Emily-vel és David-del töltöttem, elég egyértelmű bizonyíték arra, hogy teljesen megvan köztük az összhang.
EMILY: Utószóként gyakran hívom Dave-nek, vagy Jones-nak, mert mindig ővé kell hogy legyen az utolsó szó (: Néha van hogy szinte magunkat játszuk. De van, hogy meg van írva, de azthiszem leginkább mi vagyunk.
DAVID: Érdekes, hogy ahogy az évszakok mennek, úgy fejlődnek a karakterek is, de pontosan tudjuk, hogy hol a munka, hol pedig az összhang játszik szerepet. Teljesen itt vagyunk egymásnak, mint színészek támogatjuk a karaktereinket és egyre többet improvizálunk mostanában, mint tettük mondjuk a második, vagy a harmadik évadban, ahol még csak próbálgattuk kialakítani a szerepeket. Nagyon szórakoztató, hogy már pontosan megtaláljuk a megfelelő szavakat, kifejezéseket, amiket a karakter használna.
És végül, de nem utolsó sorban láthatjuk majd újra együtt a két Deschanel testvért, ezúttal olyan formában, hogy Emily látogatja meg a hugát Zooey-t a sorozatában, a New Girl-ben?
EMILY: Még nem tudom. A probléma az, hogy a mi forgatásunk nagyobb szabású, és sűrűbb is, mint az övé, ezért valószínűbb, hogy Zooey jöjjön hozzánk, de amikor éppen nem forgat, akkor is elfoglalt, mert vagy éppen zenét vesznek fel, vagy a Saturday Night Live-on dolgozik, vagy ilyesmi. Jó lenne, ha meg tudnánk csinálni. Nagy rajongója vagyok a sorozatának, szeretem, minden héten nézem is, de nem tudom hogy fizikailag ez lehetséges lesz-e.
Még egy kis érdekesség, ahogy már korábban olvashattátok, David (Booth) a Comic Con alatt térdre ereszkedett és megkérte Brennan kezét, tehát láthatunk majd egy esküvőt az évad folyamán!
Ééés, a TVline szerint 180 fokos fordulatot vesz a sorozat és láthatunk majd egy Buffy jelenetet, mégpedig olyan formában, hogy Freddie Prinze Jr. lesz az egyik új arc a sorozatban, Booth régi barátai között.
Fordította: Claire
Forrás: http://bonesspoilers.blogspot.hu/
Jajj, de jó lett ez Claire! Köszi, hogy ennyit dolgoztál vele (: Egész jónak ígérkezik ez a 9. évad, kreatív ötletek vannak benne.